Ha unja a hőséget, fizessen elő a télre: ingyenes lesz a Sims 5, de kerülnek bele érdekes csomagok
Sokban fog hasonlítani az elődjéhez az új Sims-játék, az EA azt is elárulta, hogy a megjelenése után foglalkoznak-e majd még a Sims 4-gyel.
Sokban fog hasonlítani az elődjéhez az új Sims-játék, az EA azt is elárulta, hogy a megjelenése után foglalkoznak-e majd még a Sims 4-gyel.
A kiadó EA modellváltást jelentett be, aminek eredményeként ingyenessé válik a The Sims 4 első, úgynevezett DLC-k nélküli kiadása.
Idén október 18-tól anyagi ráfordítás nélkül lehet majd letölteni a The Sims negyedik, sokak szerint legjobban sikerült részét.
A maja világban kell helytállnia Lara Croftnak abban a Tomb Raider-epizódban, melyet aki most kér, az innentől kezdve bármikor ingyen játszhat vele.
Adott egy halász és egy cápa – ilyesmit már több játékban láthattunk. De ezúttal mi vagyunk a cápával.
Az Epic Games Store egy igen komoly leárazást kínál a játékosok számára.
Közzétette legfrissebb kimutatását a SensorTower arról, hogy milyen játékokat töltenek le legtöbben telefonjukra.
Aki csütörtök délutánig igényli, az utána bármikor ingyen játszhat számítógépén a Borderlands 3 játékkal.
Egy- és többjátékos móddal is rendelkezik az a Star Wars témájú videojáték, amelyhez most teljesen ingyen juthatnak hozzá a PC-sek.
December 17-től több mint két héten át tart majd az az akció, amely keretében 15 játékot tölthetnek le ingyenesen a PC-sek. Ehhez csak az Epic Games boltjába kell ellátogatni vagy megnyitni a kiadó számítógépes kliensét.
A legtöbb szoftverboltban még 5-13 ezer forintos áron kapható a néhány éve megjelent Tom Clancy's The Division című videojáték, de pár kattintással most ingyen is az öné lehet.
A Free Play Days során a Microsoft rendszerint ingyenessé tesz néhány jól sikerült videojátékot. A mostani akcióban három program szerepel.
Most a második rész húzható be fizetés nélkül, néhány nap múlva pedig a harmadik lesz ingyenesen letölthető a Quake-szériából.
Péntektől fizetés nélkül lehet letölteni és indítani a Call of Duty: Modern Warfare többszereplős játékmódját. A különleges ajánlat a következő öt napra szól.
Néhány óra erejéig fizetés nélkül lehet majd hozzájutni a Ubisoft 2016-ban kiadott, de máig szórakoztató Watch Dogs 2 játékának PC-s változatához.
Napokig húzta az Epic Games a játékosok idegeit azzal, hogy megígérte: hamarosan egy izgalmas játékszoftver ütheti a markukat, ráadásul ingyen. Nem sokan számítottak rá, hogy pont a Grand Theft Auto V lesz az.
A Ubisoft saját akcióval segíti az otthon maradtakat: április 17-ig fizetés nélkül tölthető az Assassin’s Creed második, sokak szerint legjobb része.
A koronavírus-járvány miatt több helyen arra kérik a lakosságot, hogy csak akkor mozduljon ki, ha az nagyon szükséges. Egy videojátékokat árusító platform különleges akcióval segít ebben.
Az Epic Games új akciójában most a Hello Neighbor nevű lopakodós játékot lehet ingyen letölteni. Majdnem 10 ezer forintba kerülő szoftverről van szó.
A Postal 2 egy rendkívül ízléstelen, polgárpukkasztó játék, amely nem szól semmiről. Sokak szerint pont ezért jó. A programhoz most fizetés nélkül lehet hozzájutni.